I Hate The Sound Of My Voice. And The Way I Look When I Laugh. I Hate The Sound Of My Laugh Too. I Hate

“I hate the sound of my voice. And the way I look when I laugh. I hate the sound of my laugh too. I hate the way I walk and my body posture. I hate my body itself and how I look in the mirror. I hate the way I talk and the words I choose, how I talk too much and nonsense or not at all. I hate the way I eat or the fact that I eat. I hate what I think and what runs through my mind. I hate what runs through my veins too and how I feel. I hate how I hate myself: too deeply, too truly, too much to even normally function.”

—

Mindig rájövök - miután elkövetem ugyanazt a hibát újra és újra -, hogy nem szabad(na) túlságosan kötődnöm emberekhez.

Nem szabad(na) többet feltételeznem róluk, csak azért, mert mutatnak magukról egy szebb képet.

Nem szabad(na) elhinnem a vigaszt nyújtó szavakat amik - akármennyire is őszintének tűnnek -, nem feltétlen azok.

Nem szabad(na) elhinnem, hogy szeretik a társaságomat, ha később úgyis - bármilyen ok nélkül - eltűnnek az életemből. Nem szabad(na) elhinnem, hogy nincs olyan ember, aki tényleg képes lenne arra, hogy mellettem maradjon. Nem szabad(na).

Az érzés, hogy egy számodra fontos személy képes volt arra, amit egyáltalán nem feltételeztél volna, elég mély nyomot képes hagyni egy emberben.

Legyen az pozitív vagy negatív.

Furcsa a világ. Érdekes helyzetekkel és körülményekkel.

Mindig képes meglepetést okozni.

Miért nem lepődök meg?

Lehet, hogy jót tett ez a sok szar dolog, ami megtörtént velem eddig az életben.

Hála az égnek, csak 5-ször változott a személyiségem, és még most se vagyok biztos benne, hogy ez az “igazi”.

...inkább kimegyek egy cigire.

Ez alatt a karantén alatt jöttem rá, hogy eddig nem is voltam igazán antiszociális.

Megvannak azok az emberek az életedben, akik miatt még itt vagy?

Vigyázz rájuk.

Oka van annak, hogy miattuk élsz. Miattuk szép az, ami valójában förtelmes.