Rlet - Tumblr Posts

Prológus, ami epilógus

Rég nem ittam ennyit. Kifejezetten jól esett ma éjjel. Az öcsém házassága után páran bementünk egy kisebb kocsmába iszogatni. Néhányan a társaságból kissé többet ittak a kelleténél, így őket még haza kellett vinnem. Őszintén szólva jómagam se voltam valami józan állapotban.

Mikor már egyedül maradtam, benyomtam a rádiót, és elindultam hazafelé. Az utak kihaltak voltak, egy-két autós haladt csak el mellettem. Volt pár kisebb település, ahol nem volt valami jó az utcai világítás, így lassabban kellett mennem. Így ment egy párnál, majd később meguntam.

Már csak egyetlen helyen kellett volna áthaladnom, utána pedig következett volna a város, ahol éltem.

Egy kereszteződésnél történt. Piros volt a lámpa, de nem jött senki. Legalábbis én úgy láttam, hiszen az utcai lámpa fénye elment egy pillanatra. A következő percben már egy tizenéves fiú állt előttem a zebrán. Annyira hirtelen jött az egész. Egy szempillantás alatt.

Az agyam kikapcsolt, nem tudtam gondolkodni. Bábuvá váltam a járműben.

Egy villanyoszlop fogott meg.

A légzsákok kinyíltak.

Elharaptam a nyelvem az ütéstől.

Lassan felemeltem a fejem.

Vér. Szilánk. Arc. Törmelék. Éjjel. Hold. A füst szaga. A vér keserű íze a számban. A pislákoló lámpa.

A bűntudat.

Minden olyanná vált, akárcsak egy álom. Egy rémálom, mely keserű valósággá vált. Éreztem is ízét.

A bőrömön. Szíjként.

A számon. Szájkosárként.

A vénámban. Injekcióként.

És hatalmas, vérfagyasztó, néma csendként. 

Az önutálat akkor igazán önutálat, amikor érzed, illetve tudod, hogy igazából nincs veled semmi baj. Más emberek is ugyanígy gondolják. Mindezek ellenére pedig van egy kis hang a fejedben, ami nem hagy békén, és megállás nélkül emlékeztet arra, mennyire undorító is vagy.

Te se akarod, hogy ott legyen. Próbálsz nem hallgatni rá.

Néha el is felejted, hogy létezik, aztán hirtelen a semmiből újra előkerül.